Egy család, egy kerék, egy völgy
A csobogó a halkan zubogó víz hangja. Nálunk ez nem költői kép: a vendéglő a Szalajka partján áll, az ajtó előtt malomkerék forog a vízben, és amíg az ebéd készül, a patak végig mondja a magáét. 2002 óta főzünk itt, családban, és azóta ugyanazt gondoljuk: a völgybe nem éttermet kell építeni, hanem asztalt a völgynek.
A ház sem véletlenül áll itt: a család maga építette, kőről kőre. Azóta is ugyanaz a család gyújt be reggel és zár este.
az asztal megvárjaEzért van, hogy a pisztráng a szomszédos tavakból érkezik, a vad a Bükkből, a sajt a környék manufaktúráiból. Nyáron a kert a főterem: százhúsz szék a fák alatt, koktélbár, gyerekzsivaj, lampionfény. Télen negyven hely a faházban, forralt borral és csenddel. A recept nem változik: friss alapanyag, türelem, és annyi vendégszeretet, amennyi csak belefér.
A völgy napja amúgy is erre kanyarodik: a kisvasút, a pisztrángos tavak és a Fátyol-vízesés mind néhány lépésre van tőlünk, az asztal pedig kivárja, amíg az ember megjárja őket. Aki túrázni érkezik, hagyjon helyet a vadételeknek is; aki csak ebédelni, annak ott a patakpart, dolgozzon helyette a víz.
